2014. március 28., péntek

Kongó torta - hagyományosan

 

Régóta tervben volt már, hogy miután elkészítettem egy újságból kapott receptből a Kongó tortát, készítsem el annak a "hivatalos" változatát is.

"Az 5 doboslap közül kettőt egész vékonyan, hézagosan megkenünk olvasztott cukorral. A tortát ezután úgy töltjük meg pralinéval ízesített vajkrémmel, hogy a második és a negyedik lap legyen a doboscukorral bevont tészta. A kifagyasztott tortát másnap megkenjük forró gyümölcsízzel, majd barna színű fondánnal áthúzzuk. A torta oldalát kongó mandulával panírozzuk, fondánnal áthúzott tetejét krémmel és kongó mandulával díszítjük." (Dunszt Károly, Cukrászati ismeretek 2./1979) 

Ezt a tortát gondolatban hozzáfűzöm a már posztolt, klasszikus tortákat bemutató összefoglalómhoz.

Hozzávalók:

Piskóta:
5db tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt

Krém:
3dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor
8dkg cukor
25dkg margarin
8dkg cukor&8dkg mandulából készült grillázs
Kevés vaj és lekvár

Díszítés:
Fondán vagy cukormassza bevonó (kapható por formájában vagy főzhető otthon, én most készen kaptam egy keveset)
Kongó mandula:  cukorba és kevés vízbe forgatott hántolt mandula, amit teflon edényben megpörkölünk

A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A tojásfehérjét kemény habbá vertem, hozzáadtam a cukrot és addig kevertem míg az fel nem olvadt a habban. Ekkor hozzáadtam a tojássárgákat egyenként, majd a lisztet. A lisztet széles fakanállal, lassú, keverő mozdulatokkal vegyítettem a habba úgy, hogy minél kevésbé törjön meg az. Sütőpapírral fedett sütőlemezre 5 kerek lapot kentem ki belőle fél centi vastagon és 170 fokon készre sütöttem őket. 

A grillázshoz a cukrot sötét színűre olvasztottam, hozzáadtam a mandulát és egy kevés vajat. Olajos sütőlapra öntöttem, kihűtöttem, összetörtem.

A krémhez a tejből, cukorból, porból sűrű pudingot főztem, kihűtöttem. A margarint habosra kevertem, hozzáadtam a grillázst. Egynemű, habos krémmé kevertem. 
A kész krémmel összetöltöttem 5 db lapot, betettem a hűtőbe dermedni. Másnap a tetejét lekvárral megkentem, a fondánt felolvasztottam és barnára színeztem kakaóporral. A torta tetejét egyenletesen bevontam. A szélét grillázzsal és kongó mandulával paníroztam, a tetejét is így dekoráltam.




15 megjegyzés:

PiciJuci írta...

Jesszusom, ezt az ízorgiát. Nem semmi torta.

dilike írta...

ójajj. jajjajjjajaj. huh. meg hah.
ez nagyon adja :)

Kati írta...

Nagyon jó lehet:) Érdekes a tálca amin fotóztad:)

trollanyu írta...

Gyönyörű szép lett, mint mindig:) Biztos nagyon finom lehet a grillázzsal és stílusosan fotóztad:)

Györgyi írta...

Valami Isteni lehetett :)

teller-cake írta...

PiciJuci: köszike!! :))
Dilike: örülök, hogy ennyire átmegy az ízélmény...
Kati: a tartó igazából egy afrikai dob! :)
Trollanyu: köszönöm!!
Janka: az volt bizony, szó szerint. ;-)

Luca írta...

Nagyon finom lehet. Hogy jut eszedbe pont Kongó tortát sütni? Volt valami aprópója?

Zsuzska írta...

Aztaaaa!!!!! Ez nem semmi torta, nagyon finom lehet!!

Millye írta...

Csodásat alkottál megint :) Imádnám :)

Baloghné Kele Judit írta...

Szuper torta, ha jól emlékszem a Váncza könyvben is van Kongó torta recept de ez nekem jóval szimpatikusabb :)))

teller-cake írta...

Luca: úgy jött az ötlet, hogy a jó múltkor baráti kérésre egy újság-recept alapján sütöttem egy Kongó tortát ami teljesen más volt mint amiről én anno tanultam... és ki szerettem volna próbálni az eredetit. :)
Zsuzska: főleg anyósomnak nagyon ízlett, imádja a dobost is. :-D
Millye: köszönöm!!
Judit: én is emlékszem arra a receptre és valóban teljesen más a kettő... Örülök, hogy tetszik ez a verzió! :)

Vicuska írta...

De jó lett!!!

teller-cake írta...

Köszi!! :))

Unknown írta...

Hűh hogy ez milyen finom lehet !!!

teller-cake írta...

Az volt bizony... :-DD