A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszínes torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszínes torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 21., szombat

Torta válogatás születésnap(ok)ra


Kicsit eltűntem mostanában, a forró augusztus, majd az iskolakezdés elfárasztott és elvonta a figyelmemet. De azért készültek nálam finomságok a hallgatás alatt is. :-) 


A tavalyi rolád válogatás után nővérem hasonlót szeretett volna a nagy közös köszöntésre: 2 születés-és 1 névnap alkalmából. Nem mondhattam ellent. :-)

Most kevertem egy 8 tojásos piskótát, ennek egy részét kikentem:

  • vékonyan, doboslapnak
  • kicsit vastagabban, tortalapnak
  • a maradékot kakaóporral megszínezve szintén vastagabbnak, tortalapnak

Kb. 10x10es négyzetekkel dolgoztam: 

  • 6 db vékony kellett a dobosnak
  • 3 db vastagabb kakaós a Fanta szelet tortásításának
  • 2 db vastagabb kakaós a szilvakrémes tortának 
  • 2 db vastagabb sima a puncstortának

Az összes maradékot összeaprítottam a puncstölteléknek. A tortácskák ízesítése:

Nem volt kis meló, de élveztem. A kis tortákat egymáshoz illesztettem és kész a színes, tortaválogatás. :-D

Isten éltessen mindenkit még egyszer! :-)



2024. február 18., vasárnap

Fürst Pückler torta áfonyával


Petrám a holnapi szülinapjára áfonyás tortát kért a hétvégére. Nem akartam receptet keresgetni, eszembe jutott a Segítsüti egyik fordulójára sütött Fürst Pückler torta, ami jól szerepelt a jótékonysági akción és itthon is. Az eredeti recept is Petrának készült, mennyit nőtt azóta....

Kár, hogy vége a Segítsütinek, nagyon jó kis kezdeményezés volt.

Az eredeti recept epres, ezt most én egyszerűen áfonyára cseréltem.

Annyit változtattam még, hogy belülre csak kakaós piskóta került.

A díszítésből most elmaradtak a marcipángolyók, viszont étcsokival megöntöztem az oldalát.

Nagyon finom lett, szívből ajánlom így is. :-)


Isten éltessen sokáig Petukám! <3

Hozzávalók:

Piskóta:

6 tojás

6 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor

Epres krém:
30dkg áfonya (fagyasztott kiolvasztva)
Fél citrom leve
10dkg porcukor
1dkg zselatin
5dl tejszínhab

Bevonat:
2 dl tejszín
1 csomag habfixáló
1 csomag vaníliás cukor
Áfonya némi gyümölcszselével leöntve


A piskótához a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem. Hozzáadtam a cukrot majd kis idő múlva a sárgáját. A lisztet és a kakóport óvatos mozdulatokkal hozzávegytettem. Sütőpapírral fedett lemezre a harmadából kikentem három kört. 180 fokos sütőben készre sütöttem a lapokat.
A krémhez az áfonyát felengedtem (fagyos volt), felnegyedeltem, hozzáadtam a porcukrot és a citromot, fél óráig állni hagytam.
A zselatint 1 dl vízbe beáztattam.
A megduzzadt zselatint felolvasztottam és lassan az áfonyakrémhez kevertem. A tejszínt kemény habbá vertem, ezt is az áfonyakrémhez vegyítettem. Ezzel töltöttem meg a készre sült lapokat.
Hűtőszekrényben fél napig pihentettem a betöltött tortát.
A díszítéshez a tejszínt habbá vertem a fixálóval és bevontam vele a tortát.
Gőz felett olvasztott étcsokival és  gyümölcs-szselébe mártott áfonyával dekoráltam.





2023. december 10., vasárnap

Áfonyás-mascarponés torta - advent 2. vasárnap

Advent második vasárnapjára egy gyümölcsös tortát hozok sok bogyós gyümölccsel. Egy tavaly augusztusi torta - vaníliás mascarponés torta gyümölccsel - ismétlése volt sok-sok áfonyával és kevés málnával megbolondítva.

Karácsonyra is elkészülhet akár fagyasztott gyümölcsökkel is, vagy naranccsal is el tudom képzelni.

Áldott készülődést mindenkinek!



2023. november 3., péntek

Mangós csokitorta

Egy hónapja, Petra napra készült ez a torta Petra kifejezett kívánságára, aki nagyon szereti a mangót. Az alap az epres csokitorta recept volt - ebben variáltam meg a gyümölcsös alapot mangóval:

  • Az alaprecept itt található
  • A mangó krémhez zselatinfix segítségével vertem fel tejszínhabot és szári, "Csattos prémium mangó lekvárral", valamint apró kockákra vágott mangóval bolondítottam meg.
  • A tetejére étcsokoládé bevonatot tettem olvasztott fehércsokoládéval díszítve, valamint mangó szeleteket.
A bemutatott mangó lekvár nem egy olcsó mulattság, de nagyon finom! Intenzív és nagyon kellemes. Nem is használtam el az egészet, maradt még belőle. Nem mellesleg a szülőfalumban, Száron készítik finom szörpökkel együtt.

Isten éltessen Petukám utólag is!










2022. november 1., kedd

Vörös-bársony torta csokibevonattal

Veronika lányom a 15. születésnapját töltötte szombaton, borzasztóan repül az idő... A tortával kapcsolatosan annyi volt a kérése, hogy vörös-bársony torta legyen - nem tudom, hogy hol olvasott róla... - ,legyen rajta étcsoki bevonat és halloweenes legyen a díszítés..

Nem készítettem még vörös-bársony tortát, de nagyon régóta készültem rá. Sajnos a színe nem lett az igazi, valószínűleg nem tettem bele elég ételfestéket, vagy elsokalltam a holland kakaót a piskótában... Viszont nagyon finom lett! 

Ezer recept kering a neten, végül két kedves bloggerem, Dina és Janka receptjét gyúrta össze. Dinától vettem a piskóta összetételt, Jankától pedig a krémet, plusz a saját ötletek. :-D Köszi csajok! ;-) 

Nagyon finom, puha a piskóta és szuper krémes a fehércsokis-mascarponés krém. Jó, hogy végre kipróbáltam, mire kiment a divatból.... :-DD

15 tejszínhab szellem jelzi az életkort. :-) Isten éltessen sokáig kislányom! <3

Hozzávalók:
Piskóta:
4 tojás szétválasztva (nem hűtőhideg!)
20 dkg cukor
20 dkg liszt
120 ml író (nálam: 120 ml tej és 1 evőkanál ecet 10 perc állás után)
120 ml olaj
1 dkg holland kakaó
5 g vörös ételfesték por
Vanília kivonat 
Nagy csipet só
1 tasak sütőpor
Krém:
50 dkg mascarpone
4 dl habtejszín
3-4 e.k. vaníliás porcukor
1 e.k. vaníliakivonat
10 dkg fehércsokoládé
Bevonat:
100 ml tejszín
10 dkg étcsokoldádé

A tojásokat szétválasztjuk. A tortaforma aljára sütőpapírt simítunk, a sütőt bekapcsoljuk 180°C-ra. A fehérjéhez adva a nagy csipet sót és a cukor felét lassan hozzá adagolva masszív habot verünk (sűrű tejföl állag, nem kell kőkeményre). A sárgáját a másik adag cukorral kihabosítjuk, jöhet bele a kakaópor, festék és sütőpor. Mikor kész, hozzáöntjük az olajat és az írót, azzal is alaposan kikeverjük. Most beleszitáljuk a lisztet, összeforgatjuk, végül hozzákeverjük a habot. A tortaformába egyengetjük kissé homorúra, majd kb. 40 percig sütjük. Nem szörcsöghet a teteje, ha hozzáérünk, akkor menjen vissza kicsit. Kivéve rácsra borítjuk, pár perc múlva visszafordítjuk, a karimát körbevágjuk, a formát leemeljük, papírt lehúzzuk, és a rácson időnként megforgatva kihűtjük, majd 3 lapba vágjuk.
A krémhez a fehércsokit gőz felett felolvasztjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A mascarponét a cukorral kihabosítjuk, majd belekeverjük az olvadt csokoládét, végül óvatosan a tejszínhabot.
A kész krémmel betöltjük a tortát, bevonjuk az oldalait. Hűtőben pihentetjük.
A bevonathoz a felforrósított tejszínbe olvasztjuk az étcsokoládét (csokiganache), kevergetve hűtjük, majd bevonjuk vele a tortát.
A szellemek tejszínhabból készültek csokiganache szemekkel és szájjal. :-)



2022. szeptember 17., szombat

Szilvakrém torta

Anyósom kért meg, hogy süssek neki egy tortát, amit ajándékba szeretne adni. Ízre mindegy, de legyen gyümölcsös. Mivel érik a szilva, így ez a remek gyümölcs mellett döntöttem. A választás mellett szólt az is, hogy nővéremékkel éppen a Szarvasi szilvanapokra készültünk, így dupláztam az adagot:

Készült egy torta - ajándékba & egy tálca sütemény - nekünk.

Olyan jól sikerült a torta és a sütemény is, hogy bókok garmadáját beseperhettem: apósomékét, az ünnepeltét (ugye csinálok neki máskor is ilyet??), kislányomét (Petuka hármasával falta...) és sógoromét (aki pedig egyáltalán nem édesszájú). 

Szóval jól sikerült a dolog... 

A szelet formát, a süteményeket legközelebb hozom. :-)

Hozzávalók:

Kakaós piskótalap:
2 tojás
2 evőkanál víz
4 dkg liszt
2 dkg kakaópor
8 dkg cukor

A szilvakrémhez:
35 dkg szilva (lehet fagyasztott is)
1.5 dl vörösbor
1 kávéskanál fahéj
12 g zselatin 120 g vízben oldva
2,5 dkg vaníliás pudingpor
10 dkg cukor
2,5 dl tejszín 

Tetejére:
5 dkg étcsokoládé 
Kevés olaj
1 dl tejszín
3 aszalt szilva 

kakaós piskótalaphoz a tojásokat szétválasztom, a fehérjékből kemény habot verek. A sárgáját habosra keverem a cukorral és vízzel, majd hozzáadom a liszttel elkevert kakaóport. A fehérjehabot falapáttal, óvatosan a tésztába vegyítem. Zsírozott-lisztezett 24 cm-es kerek tortaformában 180 fokon ~15 perc alatt készre sütöm (tűpróba!). Miután kihűlt, két lapba vágtam.

A kimagozott szilvát a fahéjjal, vörösborral negyed órát főzöm. Közben a zselatint a vízben feloldom, a pudingport 4 evőkanál vízzel simára keverem. A forró szilvát botmixerrel péppé turmixolom, hozzáadom a cukrot és a pudingport - összefőzöm. A megpuhult zselatinhoz adok 3-4 evőkanál szilvapépet - feloldom, majd a forró krémhez adom. Hagyom teljesen kihűlni.

A tejszínt kemény habbá verem.

Az egyik kakaós piskóta köré tortakarikát teszek. A kemény tejszínt a szilvakrémbe vegyítem úgy, hogy a hab minél kevéssé törjön meg. Az így kapott krémet a  karikába simítom, a másik piskótalappal lezárom, 12 órát dermedni hagyom - legjobb ha másnapig.

Másnap eltávolítom a karikát, gőz felett kevés olajjal olvasztott étcsokoládéval megkenem a tetejét. Felvert tejszínnel és apróra vágott aszalt szilvával díszítem.





2022. augusztus 21., vasárnap

Vaníliás-mascarponés torta gyümölccsel

Egy gyorsan összerakott tortát hozok ma, amin nem volt időm sokat agyalni és talán ezért lett egyszerű, de nagyszerű.

De kezdjük az elején... :-)

Keresztfiam szív alakú, vaníliás tortát kért a születésnapjára. Nekem a vaníliás krém csak magában olyan semmilyen, ezért vívódtam, hogy milyen krém menjen bele. Végül a mascarpone mellett döntöttem, ami jó választásnak bizonyult. A tetejére azért ment némi gyümölcs meg egy kis csorgatott csoki is, hogy mégse annyira csak vaníliás legyen... :-D

A piskóta a gesztenyetortám tésztája volt kakaó nélkül.

Hozzávalók:
Piskóta:
5 tojás
22 dkg cukor
5 evőkanál víz
15 dkg liszt

Krém:
50 dkg mascarpone
4 evőkanál vaníliás cukor
Egy vanília rúd kikapart belseje
2 dl tejszín vagy cukrászhab
2 evőkanál expressz zselatin

Díszítés:
Egy kis tál vegyes, fagyos gyümölcs (eper, szeder, málna, ribizli)
1 evőkanál zselatin
1 kiskanál cukor
1 dl szörp, vagy gyülcslé
3 kocka étcsoki gőz felett olvasztva

A piskótához a tojásokat szétválasztom, a fehérjékből kemény habot verek. A sárgáját habosra keverem a cukorral és vízzel, majd hozzáadom a lisztet. A fehérjehabot falapáttal, óvatosan a tésztába vegyítem. Zsírozott-lisztezett 24 cm-es kerek tortaformában 180 fokon 35-40 perc alatt készre sütöm (tűpróba!).
A krémhez a mascarponét habosra kevertem a vaníliás cukorral, vaníliával. A cukrászhabot (most muszáj volt tejszín helyett, mert nagyon meleg volt) kemény habbá vertem, belekevertem a zselatinfixet. Az így kapott habot a kikevert sajtréme vegyítettem óvatosan, ezzel kentem meg és vontam be a tortát.
Másnap a tetejét kiraktam gyümölccsel. A szörpből, zselatinból, cukorból kevés zselét főztem, ezzel vontam be egy ecset segítségével a gyümölcsöket. A szélére gőz felett olvasztott csokoládét csorgattam.




2022. július 17., vasárnap

Mazsolás almatorta

Érik a telken a mézédes nyári alma, amit gyorsan fel kell dolgozni. A nagyját összeaprítottuk a fagyasztóba almáspitének télire, egy kilóból pedig a ma hozott almatorta készült. 

Régen többször elkészítettem ezt a tortát - még a blog előtti időkben - de mára feledésbe merült. Dr. Oetker "Torták" c. könyvéből van a recept, nekünk nagyon bevált, jó, hogy eszembe jutott!

Könnyű, citromos piskóta, párolt almatöltelék és tejszínhab, mindez jól behűtve. Nem is kell több egy nyári délutánon... :-)

Tegyetek egy próbát ti is!

Hozzávalók:
Piskóta:
5 db tojás
17 dkg cukor

1 db vaníliás cukor

Fél citrom reszelt héja
15 dkg búzaliszt
1 késhegynyi sütőpor
10 dkg vaj/margarin
Almatöltelék:
1 kg alma
7 dkg cukor
3 dkg vaj
5 dkg mazsola
Fél citrom leve
2 evőkanál almalekvár
Díszítés:
5 dl tejszín
1 db vaníliás cukor
Habfixáló (opcionális)
Pirított, tört dió

A piskótához a vajat felolvasztottam, az egész tojásokat 1 percig robotgéppel a legnagyobb fokozaton habbá vertem. Ekkor mentek hozzá a cukrok, citromhéj és még két percig kevertem. Visszavettem a fokozatot és kanalanként adtam hozzá a lisztet a sütőporral, majd legvégül az olvasztott vajat. Zsírozott-lisztezett kerek formában (~24 cm átmérő) 180 fokon ~20 perc alatt készre sütöttem (tűpróba!). 

Az almát megpucoltam, szeletekre vágtam. A vajat felolvasztottam, hozzákevertem a cukrot, majd az almát, mazsolát, citromlevet. Fedő alatt ~ negyed óra alatt megpároltam a tölteléket, majd hagytam kihűlni. 

A kihűlt piskótát 3 lapba vágtam, megtöltöttem az almatöltelékkel és körbekentem, bevontam almalekvárral. Egy éjszakát hagytam a hűtőben.

Másnap a tejszínt kemény habbá vertem a vaníliás cukorral, bevontam és díszítettem a tortát. 



2022. február 20., vasárnap

Pisztáciás mangótorta

Szokatlan, de remek ízkombináció lett a végeredménye Petra 12. születésnapi torta-kérésének. Az eredeti óhaj így hangzott: 

"Pisztáciatortát szeretnék mangóval és maracujával, a tetején pedig kis csokival!"

Fantasztikus, gondoltam.... :-D 

Maracuját azonban sehol nem leletem, így maradt a mangó-pisztácia kombináció. Készítettem már pisztáciatortát, de ott főzött krém volt az alap. Nézelődtem a neten kicsit, aztán úgy döntöttem, a saját fejem után megyek.... és milyen jó tettem!

Utólag annyit változtattam, hogy kicsit lágy lett a pisztácia réteg, csak a fele expressz zselét tettem bele, kellett volna az egész. A receptleírásnál már így szerepel.

A torta egy habkönnyű, friss, gyümölcsös élmény, érdemes vele kísérletezni!

Isten éltessen sokáig Petukám! <3

Hozzávalók:

Piskóta:

4db tojás

12dkg cukor

10 dkg liszt

3 dkg aprított pisztácia

2 evőkanál pisztácia krém (készen vehető, mint a mogyorókrém, "Pisti" márka)

Pisztáciakrém:

2 dl tej

2dkg vaníliás pudingpor (kerestem pisztáciásat, de boltban nem találtam, csak a neten)

5 dkg cukor

2 evőkanál pisztáciakrém

2dl tejszín 

1 habfixáló

1 csomag expressz tortazselé

Mangókrém:

1 mangókonzerv

1 púpos evőkanál vaníliás pudingpor (vagy étkezési keményítő)

25dkg mascarpone

10g zselatin

Tetejére:

1 mangó csíkokra vágva

2 dl tejszín

1 habfixáló

3 kocka étcsokoládé

Néhány szem pisztácia darabolva

A piskótához a fehérjéket kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorral, a pisztáciakrémmel és 4 evőkanál vízzel habosra kevertem. Hozzáadtam a liszttel elkevert pisztáciát, majd óvatosan a fehérjehabot. 180 fokon, zsírozott-lisztezett formában ~20 perc alatt készre sütöttem. Amikor kihűlt, két lapot vágtam belőle. Az alsó lap köré tortakarikát tettem.

A pisztáciakrémhez a tejből, cukorból pudingporból, pisztáciakrémből pudingot főztem, kihűtöttem. A tejszínt kemény habbá vertem a fixálókkal, belevegyítettem a kihűlt pudingba. Ez a krém ment az alsó lapra, eloszlattam a lapon a tortakarikában.

A mangós krémhez a konzervből 1 dl levet félretettem, ebbe a zselatin elkevertem. A többi levet a mangó-befőttel leturmixoltam, majd a pudingport hozzáadva sűrűre főztem, kihűtöttem. A mascapronét habosra kevertem. A megduzzadt zselatin fellangyosítottam és a mascarponéhoz kevertem. Hozzávegyítettem a mangós főzetet és a felső lapon eloszlattam a kész krémet a karikában.

Egy éjszakát hagytam a hűtőben dermedni.

Másnap óvatosan leszedtem a tortakarikát és dekoráltam a torta tetejét: csíkokra vágott mangóval, keményre vert tejszínből krémhalmokkal, gőz felett olvasztott csokoládéval, darabolt pisztáciával.






2021. december 26., vasárnap

Profiterol torony - Boldog Karácsonyt!

Kicsit megkésve, de annál meghittebb, boldog és békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Köszönöm a kedves kívánságokat, de csak most tudok reagálni, eddig minden figyelmet a családnak szenteltem. :-)

Az idei családi vacsora desszertje egy 2016-os recept ismétlése volt, ami Veronikámnak jutott eszébe idén és kérte, hogy újra készítsem el. Ez a profiterol torony

A készítés menete megegyezik a már megosztott recepttel, csak annyin változtattam, hogy kicsi zöld festéket tettem a tésztába, hogy karácsonyfás legyen a hangulata. De ez sajnos nem nagyon látszott a fánkok külsején, a belsején jobban - arról viszont nem készült fotó. 

Fázisfotókat viszont kattintottam, íme:

Békés Karácsonyt mindenkinek! :-)




2021. december 12., vasárnap

Eszterházy torta

Még 2015-ben osztottam meg ennek a tortának a receptjét, amit azóta is sokszor és nagy sikerrel készítek. Most Veronikám 14. szülinapjára készült még októberben. 

Szeretem ezt a díszítési technikát: bevonom a tortát olvasztott fehér csokoládéval, majd gyorsan - mielőtt megkötne - olvasztott étcsokoládéval csíkozom meg egy erre a célra tekert papírtölcsérből. Aztán gyorsan késheggyel, vagy hústűvel belehúzok két irányba a csíkokba, ez adja a különleges mintát.

A zöld lapok a szélén színes ostyalapok, olyasmi mint amire képeket nyomtatnak a cukrászdákban. De ez ízesített - almás - Bécsből kaptunk egy csomagot ajándékba. Nemrég fedeztem fel, hogy mennyire feldobja a tortát, ha a szélére tördelek belőle. :-)

Az Eszterházy torta mindig telitatlálat, akár Karácsonyra is elkészülhet - esetleg az étcsokoládéból lehetne stilizált fenyőfákat, vagy hópelyheket rajzolni rá. :-)




2021. október 26., kedd

Klasszikus gyümölcstorta csokihabbal


Gyermekkoromban a nagymamám leggyakrabban fatörzs tortát készített, anyukám pedig a klasszikus gyümölcstortát. (a mai recepten kívül ez a mákos-szőlős változat is hasonló)

A fatörzsben azért szerettem segíteni, mert vicces volt a törzs egyenletlenségeit formázni és gombákat készíteni rá.

A gyümölcstortában pedig azért szorgoskodtam, mert az évszaknak megfelelő gyümölccsel díszíthettük ki. A pudingot már hamar magam is megfőzhettem rá, télen befőttel is díszítettük. Mindig került hozzá szifonban készített tejszínhab is. 

Most a férjem szülinapjára készült ez a retro édesség, aki nagyon szereti a gyümölcsös tortákat. :-)

Hozzávalók:

Tészta:

4 db tojás

10dkg margarin

18dkg cukor

20dkg liszt

1 kiskanál sütőpor

citromhéj

Puding:

2,5 dl tej

2dkg málnás puding

1 evőkanál cukor

Díszítéshez:

Fél csomag színtelen tortazseléporból főzött zselé

Málna (opcionális)

Csokihab:

1,5dl tej

1dkg csokis pudingpor

2dkg cukor

3dkg étcsokoládé

1,5dl tejszín 1 habfixálóval habbá verve

A piskótához az egész tojást a cukorral, puha margarinnal habosra kevertem, citromhéjat adtam hozzá, majd a lisztet. Zsírozott-lisztezett (jól ki kell kenni a recéket!!) gyümölcstortaformában 180 fokon ~25 perc alatt készre sütöttem.

A málnapudingot készre főztem és még melegen a piskótára kentem. A csokipudingport a tejjel, cukorral összefőztem, majd beleolvasztottam az étcsokit - ezt hagytam kihűlni.

A tortára kent pudingot kiraktam gyümölccsel majd bevontam színtelen zselével.

A csokihabhoz a tejszínt kemény habbá vertem, majd hozzákevertem óvatosan a keményre vert tejszínhabot. Ezzel díszítettem a torta szélét.




2021. október 3., vasárnap

Fügés tiramisu torta

Petra névnapjára tiramisu tortát kért amit egy nagy kedvencével, a fügével bolondítottam meg. Javában érik a vízparti fügefánkon a második kötés, a gyümölcsöknek gyönyörű piros a belseje és mézédes az íze...

Még nyáron főztem egy nagy adag fügedzsemet, most ezt is felhasználtam ehhez a könnyed tortához. 

A torta alja egy fügedzsemmel megtöltött piskótatekercs szeletekre vágva, ezzel raktam ki a tortaforma alját.

Hozzávalók:


1 tekercs piskótarolád fügedzsemmel töltve

50 dkg mascarpone

15 dkg porcukor

3 dl tejszínhab vagy növényi hab

1dkg zselatin

1 dl narancslé 

Fahéj

Rum aroma

25dkg babapiskóta

2 dl kávé (cukorral)

1 zacskó színtelen tortazselé (hozzá narancslé)

1 db narancs, 2-3 db füge

fügedzsemmel megtöltött piskótatekercset szeletekre vágtam, ezzel raktam ki a tortaforma alját (~26 cm) szorosan. A zselatint bekevertem a narancslébe, hagytam megdermedni. A tejszínt kemény habbá vertem, félretettem. A kávéba némi cukrot és rumaromát kevertem. A mascarponét habosra kevertem a porcukorral, fahéjjal és rum aromával ízesítettem. Belekevertem a megdermedt, majd felolvasztott zselatint, végül óvatosan belevegyítettem a tejszínhabot.

A piskótatekercs szeletekre kentem a krém harmadát. Kiraktam kávéba mártott babapiskótával, majd a krém második harmada következett. Újra kávéba mártott babapiskóták jöttek, majd a maradék krémmel lezártam a tortát. Egy éjszakát hagytam dermedni.

Másnap kiraktam a torta tetejét narancs-és fügeszeletekkel. A színtelen tortazselét narancslével készítettem el, ezt öntöttem a tetejére.






2020. május 20., szerda

10-es számtorta gyümölcsökkel

 
Már nagyon régóta szemeztem a neten a szám alakú tortákkal, amiknek a teteje vastagon ki van rakva gyümölcsökkel és egyéb nyalánkságokkal. Vártam az alkalmat az elkészítsére, ami nagy nehezen el is jött...
 
Petra barátnőjének szülinapi bulija elmaradt márciusban a veszélyhelyzet kihírdetése okán és egészen mostanáig halasztódott. Kis létszámmal, szabadtéren azonban végre lezajlott a várva-várt születésnap. Nem is tudom, minek örültek a legjobban a lányok, de szerintem egymásnak.... Két hónap után újra találkoztak. :-)
Fruzsi tortáját bevállaltam ajándékként, így készült el ez az étcsokoládés-epres torta keksszel és ostyarudakkal megspékelve.
 
Isten éltessen sokáig Fruzsina!
 
   

2020. február 23., vasárnap

Jóbarátok torta (Friends cake) Petrámnak :-)


Ifjúkorunk egyik kedvenc sorozatát, a Jóbarátokat rendszeresen ismétli a Viasat csatorna. Egy jó éve vasárnapi pihenésképpen néztem, amikor Petra mellém telepedett. "Anya, nézhetem veled?" Innen kezdődött Petrám rajongása a sorozat iránt, amiből kedvenc karaktere Joey és Rachel. Mindig nagyokat kacagunk együtt a számunkra már unásig ismert részeken.
 
Innen kanyarodok Petrám 10. szülinapi kívánságához, Jóbarátok tortát kért... :-D
 
Először kicsit megijedtem, hogy lehet ezt tortán visszaadni? Aztán kiválasztottam néhány, jellemző dolgot és azokat formáltam meg marcipánból a nevek mellé.
 
Ajtón kukucskáló sárga keretben: ikonikus rész Monica lakásából, Csapó: Joey színész, Szendvics és kávé: Joey nagy szendvics-fun és a Central Perk kávézó az egyik fő helyszín, Dinoszaurusz: Ross paleontológus, Narancs színű kanapé: ikonikus tárgy a Central Perk-ben, Gitár: Phoebe gitározik - vagy legalábbis úgy tesz... :-D, Pulyka napszemüvegben, kalapban: egy fergeteges szerelmi vallomásos jelenet emléke Monicával és Chandlerrel.
 
Nem akartam fondant bevonatot - mert nem nagyon esszük meg - így diós lapok közé tejszínes eper és vanília krém került, a tetejére fehér csokoládé bevonat - hogy jól mutassanak rajta a színes kiegészítők.
 
A torta mellé póló és egy Friends lego is dukált, amit teljesen véletlenül fedeztem fel a neten
- 2019 évi kiadás - és amivel Petra szíve közepébe találtunk... <3 <3
 
A hab a tortán, hogy az ünnepléssel egyidőben jelentették be, hogy a 6 szerepló összeáll újra egy epizód erejéig... :-D
 
Isten éltessen sokáig drága kislányom!!!