2014. június 17., kedd

Táblacsoki torta újra(töltve) :)


Jó dolga van kis barátnőmnek - Vandának, mert a múltkor bemutatott étcsokoládés-epres szülinapi tortája mellé kapott még egy kisebb tortát is a kedvenc csokijának ihletésével. 

Örültem ennek a tortaötletnek nagyon, mert nemrég készítettem már egy ilyen tortát amin utólag változtattam volna néhány dolgot. Most megtehettem! :) Az előző tortát itt találjátok. Igazából az nem tetszett rajta, hogy a csokikockák helyét ahogy fondant kockákkal kiraktam, magasabb lett a csokival áthúzott rész mint a burkolt. Na, most jobban figyeltem! :)))

Ezen kívül a csokikockák számát is megnöveltem, hiszen egy sorban 4 db van, nem pedig 3. Különbség még, hogy most a csokival áthúzott rész aljára is tettem egy kevés "csokipapírt", kertebe foglalva így az egész tortát.


A töltelék egyébként főtt diós krém volt, a bevonat a szokásos házi fondant. A "papír" szélét ehető ezüstporral tettem élethűbbé.

Az itt-ott egyenletlen csokibevonatért a diódarabok a felelősek. :-DDD

A két táblacsoki tortám, lehet választani! ;-) :



18 megjegyzés:

  1. Ennek is nagy sikere volt, finom volt!!! Nagy volt az öröm! Még egyszer köszönjük Zsuzsi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit, nagyon szívesen - mindig! <3

      Törlés
  2. Velem bármelyiket "megetethetnéd" :D

    VálaszTörlés
  3. Már az első verzió is nagyon tetszett, hát még ez :D

    VálaszTörlés
  4. woooowwwww!! Milyen jó dolga van Vandának hogy ilyen szuper barátnője van mint Te. Lehetnék én is a barátnőd?

    VálaszTörlés
  5. Választani? Neeem, nekem mindkettő kell! :D Igazad van egyébként, a második élethűbb egy hangyalábnyit, de az elsőt is bármikor elfogadnám! :))

    VálaszTörlés
  6. Teljesen mindegy, melyik! Nagyon élethű mindkettő! És biztos nagyon finomak is voltak!

    VálaszTörlés
  7. Muszáj választani? Mert nem tudok... mindkettő csodás! És csokis, ami nálam sokat nyom a latban:-)

    VálaszTörlés
  8. Hát csodaszép mindkettő :)

    VálaszTörlés
  9. Zsuzsám, már miért kellene választani? Vagy lehet mindkettőt? Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért örülök ám, hogy nem tudtok /nem akartok/ választani...! :-))))

      Törlés
  10. Én mind a kettőt kérném :) Le a kalappal a türelmed és ügyességed előtt :)

    VálaszTörlés
  11. Nekem mindkettő nagyon tetszik! Jöhet/ne.... Szívesen megkóstolnám :)

    VálaszTörlés
  12. Most nagyon jól esne egy tábla "igazi" csoki, de azért szívesebben megkóstolnám a te tortádat. ;) Nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nektek, küldöm a virtuális kockákat szerte széjjel.... :))

      Törlés
  13. Mindig ámulok és bámulok, mennyire ügyes és kreatív vagy! :)
    Hú, mire ráírtad ilyen mütyüri betűkkel a Milka szót ilyen sokszor... hát ez fantasztikus!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon guszta, így jó, ahogy van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella: köszi! Az írogatás volt a legkevesebb, mert az már az utolsó mozzanat volt... ;-))
      Farci: örülök, hogy így látod! :)

      Törlés