2019. szeptember 29., vasárnap

Menyasszonyi torta


Egészen elfeledkeztem banánimádó sógorom májusi esküvői tortájának bemutatásáról. Kedden azonban megszületett kislánya, édes druszám - Zsuzska - , így eszembe jutottak az esküvői fotók. Sok boldogságot kívánok - immár hármójuknak - itt, még egyszer! :-)
 
Tehát én készítettem a szűkkörű esküvőre egy nem túl nagy menyasszonyi tortát életem első drótos cukorvirágaival. A virágokhoz egyébként segítséget kaptam egy pompás virágkészítő cukrásztól, Ivettől, akinek köszönöm itt is a türelmet és segítséget!
 
A torta három szintes volt, ebből a két alsó azonos átmérőjű volt és egymásra illeszkedtek: alul puncs, felette étcsokis. Közöttük egy fém merevítés biztosította a stabilitást. A kis felső szint citromos volt.
 
Bevonat a szokásos házi fondant, a színekben pedig egy kis aranyat és kéket vittem bele, ami illet a tortatál kék szalagjához is.
 
Szerettek volna nászpárt is a tortára, így a szervírozás előtt rákerült egy kis nászpár-szobor, amit így meg is tarthattak. Egyébként én nászpár nélkül képzeltem el az egészet: ekkor egy virág lett volna a tetején, egy pedig a szinttörésnél, de így is jó lett.
 
A torta egyébként több téren is jól vizsgázott, ugyanis majdnem 300 km-t szállítottuk két megállóval és remekül bírta a megpróbáltatásokat. :-DD Kívánok ilyen kitartást egymás iránt egy hosszú életre az ifjú házasoknak! ;-)
 
 

8 megjegyzés:

Éva írta...

Csodás tortát készítettél ! Gratulálok az ifjú párnak sok boldogságot és örömöt kívánok a tündér babához!

marisz57 írta...

Hű Zsuzsa! Te nagyon ügyes vagy ám! Szépséges esküvői tortát készítettél, ami a hosszú utat is épségben kibírta - gratulálok hozzá! :)
Éljen az ifjú pár, és a kis trónörökös! :)

teller-cake írta...

Éva, Marisz, köszönöm a nevükben is. :-)

Katalin írta...

Gyönyörű a torta, de ez nem is csoda nálad, nagyon művésze vagy a cukrászatnak :-) Sok boldogságot és jó egészséget kívánok én is, mindhármuknak!

KonyhaMalacka írta...

Aztamindenit, milyen szépséges tortát alkottál :)

Okki írta...

Csodaszép a torta, nagyon ügyes vagy! :)
Örömökben gazdag, hosszú életet a kis családnak :)

Ani írta...

Gyönyörű. Mint minden munkád. Nyugodtan nyithatnál egy kis cukrászdát. Vagy tortaműhelyt.

teller-cake írta...

Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és a jókívánságokat! :-)