2012. június 29., péntek

Csokoládés kalács


Edit barátnőm hívta fel nemrég erre a receptre a figyelmemet, amit ő már többször megsütött két éves kisfia nagy megelégedésére. Gondoltam a recept alapján, hogy a kakóscsiga-függő lányaimnak is talán...:-)) bejön ez a kalács és csodák-csodája(?), így is lett. A férjemről nem is beszélve! :-))
Egyébként elég nagy adagra szól a recept, három nagy rúd kalács is kijön belőle. De nem volt kedvem felezgetni, mindet megsütöttem és egy rudat lefagyasztottam. Két nap múlva persze követelték, hogy vegyem elő, így is lett és szépen kiolvadva olyan volt az íze mintha frissen sütöttem volna. Nem is maradt egy morzsa sem belőle... :-)

Hozzávalók:
1kg liszt
5 tojássárga
10dkg porcukor
5dl tej
4evőkanál olaj
5dkg élesztő
1evőkanál kristálycukor
1csomag sütőpor
csipet só

Töltelék:
25dkg margarin vagy vaj
20dkg porcukor
4evőkanál kakaó

Kenéshez:
1 tojás
5dkg olvasztott margarin

A tej felét meglangyosítottam, hozzáadtam a kristálycukrot és az élesztőt. Liszttel meghintettem és hagytam felfutni. Utána összegyúrtam a liszttel elkevert sütőporral, porcukorral, olajjal, tojássárgákkal, sóval és a maradék tejjel. Jól kidagasztottam majd fél órát kelesztettem.
Míg kelt a tészta egy edényben habosra kevertem a margarint, porcukrot és kakaóport, vagyis a tölteléket.
A megkelt tésztát hat részre osztottam, mindegyiket tepsi nagyságúra (mint egy A4-es papír) nyújtottam. Elosztottam a tesztlapokra a tölteléket, egyenletesen bekenve azokat. Ezután a tésztákat feltekertem, hat rudat kapva így, amiket kettesével összefontam. Kivajazott tepsibe tettem a 3 kalácsot, felvert tojással lekentem és még fél óráig kelesztettem őket.
200 fokon bő 20 percig sütöttem (ha nagyon barnul a teteje, le kell fedni egy sütőpapírral!), még melegen megkentem olvasztott margarinnal.

16 megjegyzés:

Mági írta...

Jók a Barátnők, na és a kalácsod is szépséges.
Érdekes az élesztő/sütőpor alkalmazása: éreztél minőségbeli különbséget ami ennek tudható be? Foszlósabb, omlósabb...

Bors and Pepper írta...

Tökéletes!!

teller-cake írta...

Nem vagyok egy nagy kelt tészta-guru és látod, én el sem gondolkoztam ezen a kérdésen. Az biztos, hogy hihetetlenül könnyű és foszlós lett és ezt tutira eredményezte az egyszerre alkalmazott, kétféle lazítási módszer (is)!

teller-cake írta...

Köszi!! :-)))

Roza írta...

Egyszerűen gyönyörű!:)
Látom, Téged sem riaszt vissza a sütéstől egy kis hőség:))
Legyen kellemes hétvégétek!!

teller-cake írta...

Hát igen, az elvonási tünetek miatt ilyenkor is muszáj sütni... :-))

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon jó lett,guszta:))

Ditka írta...

Nagyon jól néz ki, majd én is megsütöm ha már nem lesz ilyen hőség.

Édes történetek írta...

NAgyon guszta.... El tudnék fogadni egy szeletkét :)))!

Emi írta...

Gyönyörű! Kalács, kalács, én mikor sütök?

teller-cake írta...

Mónika: köszi!
Ditka: remélem ízleni fog és felteszed a képeket!
Szilvi: nyisd az ablakot, küldök egy virtuális szeletet...! :-)
Emi: állj csak neki bátran!! :-)

Edit írta...

Ebben a hőségben ide is jöhet egy szelet a Bendegúznak, biztos kapnál érte jó sok puszit :-))

Hankka írta...

Amellet, hogy finom, nagyon jól is néz ki! Tetszik a fonás! :)

teller-cake írta...

Edit: majd legközelebb, mert ezeknek már hűlt helye... :-)))
Hankka: köszi! :-)

Édeskonyha írta...

Ez csodálatos! Imádom a kalácsokat. Na majd ha nem lesz ekkora hőség kipróbálom :)

teller-cake írta...

Remélem, hogy ízleni fog és meg is mutatod!