2012. június 18., hétfő

Sacher torta Luigival a Verdákból


Keresztfiamnak, Marcinak már régen megígértem, hogy sütök egy autós tortát. Na de akármilyen mezei autóról szó sem lehet, csakis Luigiról a Verdákból! Persze azt sem tudtam, hogy miről beszél de az internet most is kisegített engem. :-) 
Főkostolóim a torta szétbombázása közben :-)
Az elmúlt forró, kánikulai hétvégén jöttek hozzánk ebédre, így némi töprengés után egy Sacher torta elkészítése mellett döntöttem. (A recept itt található) A nagy meleg miatt nem mertem tejszínes tortát készíteni, a vajkrémeseket meg nem nagyon szeretjük. A gyerekek imádják a csokitortát, a Sacher pedig igazán csupa csoki. Nem hinném, hogy hiányzott nekik valami különleges töltelék, hiszen el voltak foglalva Luigival, valamint a tortáról körbe leszedhető Smarties-cukrokkal. Tejszínhabot meg mindenki kapott a tányérjára a tortaszelet mellé! :-)))

Időhiány miatt most nem térbeli figurát készítettem, hanem egy fondant lapra ecsettel és étel festékkel megfestettem a kisautót. Szerencsére kifogás nem érkezett az eljárás ellen! :-) Sőt, a hatást még azzal is tudtam fokozni, hogy egy Verdás cukorkás dobozból vágtam ki a tortaalátétet!


12 megjegyzés:

  1. Ausztria (Sacher) Amerikával (Verda) ötvözve egy magyar konyhában...tuti siker, nem? Remekül megoldottad a feladatot és biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lett a végeredménynek:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó és szép kis tortát készítettél! Amint látom a gyerkőcök egyből a cukorkával voltak elfoglalva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heti Menü: ennél jobban én sem fogalmazhattam volna meg a különböző nemeztek konyháinak találkozását! Jó kis észrevétel! :-))
      Éva: köszi szépen! Igen, igen bejött a jóslatom, hogy a cukrok fogynak el először! :-)

      Törlés
  3. Szép Sacher lett! :) Megírnád, hogy hány tojással készítetted? Én 6-8at is elhasználok és néha még mindig lapos :(
    Köszi :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is nagyon jó lett.Fondant autót is nagyon jól kitaláltad:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejszínhab: én mindig 8 tojásból készítem 26 cm-es formában és nagyon szép magas lesz! Kicsit tömörnek látszik a tészta sütés után de ha betöltöd és átvonod csokival másnapra istenien megpuhul és tényleg nagyon finom-szerintem. Be is linkeltem a szövegbe az általam használt receptet!

      Mónika: köszi szépen! :-)))

      Törlés
  5. Nagyon jó lett. Mi is nagyon szeretjük ezt a mesét, és persze Luigi, imád csak Ferrari :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon édes lett! Látszik, hogy imádják a gyerekek:) Még sosem ettem Sacher tortát, de egy ideje már készülök rá:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikvi: köszi! :-)
      Emi: próbáld ki mihamarabb, szerintem nagyon finom!

      Törlés
  7. Nagyon jól néz ki a torta, biztos finom is! Én Sachert ritkán készítek, nem mindenki szereti a családban, van akinek nagyon tömény.

    VálaszTörlés
  8. Én itthon hiába nyitottam ki az ablakot, mégsem érkezett meg Köbükitől a csomag !?
    Ezért inkább - a biztos siker reményében - a hétvégén személyesen próbálkozom, hátha én is kapok valamilyen ficsi sütit!
    P. A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz: hátha ezzel a recepttel bejönne az egész családnak! :-)
      Anyu: én próbáltam félretenni Neked egy szeletet, de az utolsót a Judit megette a déli kávéja után így nála reklamálj...! :-))))) De lesz finomság hétvégén is, ígérem!!!

      Törlés