2012. október 12., péntek

Pókember-fejes torta tejszínhabból


Egy kisebb, 18 cm átmérőjű Feketeerdő tortát (recept itt) mutatok most meg, amelyen egy Pókember fejet kellett  ábrázolnom. Nem volt megkötve a kezem a díszítést illetően és nem akartam megint fondanttal burkolni. (Annál is inkább nem, hogy a jeles alkalomra - egy ikerpár 3. szülinapjára - készült még egy kis csokitorta Micimackó fejjel is - ami fondant-borítást kapott, ezt majd legközelebb hozom.) Így hát a torta betöltése után készítettem még egy kisebb, tojásdad alakú tortát - ezt szánva a Pókember fejének. A Lidl-ben vásárolt, 2 dl-es tartós habtejszín most is jól bevált (hármat használtam belőle), lehűtve gyönyörűen fel tudtam verni habbá vaníliás cukorral és - a jó tartás érdekében - egy csomag habfixálóval. 1 dl felvert tejszínt piros ételfestékkel színeztem - ezzel vontam be a fejet, 2 dl kék színt kapott - ez lett a torta burkolata, míg  0,5 dl kakaóval lett megszínezve a kontúrokhoz. 
Némi fondant-ot így is felhasználtam a pókhálóhoz, amit kiszáradás után olvasztott csokival kentem meg egy ecset segítségével. Csücsül egy kis fekete pók is a háló alján, de ez nem látszódik túl jól a fotón. Fondant-Pókember fejes tortát is készítettem már, az itt tekinthető meg.
Isten éltessen még egyszer Lotti! :)


11 megjegyzés:

Györgyi írta...

Szokásodhoz híven megint nagyon szépet alkottál:))

marisz57 írta...

Nagyon ügyes vagy, én ilyennek neki se mernék fogni!

Mági írta...

Most mit írjak? hogy szép, meg ügyes vagy, meg "tortafigurazseni" vagy, meg én azt sem tudnám hol kezdjek neki, meg hihetetlen miket alkotsz,.....meg.....meg.....ezek mind, meg ettől több is...
Ölellek,

heti menük írta...

Jaj de kár, hogy nem tavaly októberben posztoltál ki egy ilyen gyönyörű Pókemberes tortát! Nagyon sokat segítettél volna nekem, ugyanis kisfiam novemberi szülinapjára Pókemberes tortát kért tőlem, amit meg is alkottam (de persze, mivel nem vagyok egy nagy tortakészítő virtuóz, nem ilyen szépet)...Az idei szülinapjára Hot Wheels-es mintát kért tőlem (csókoltatom az amerikai rajzfilmipart...) úgyhogy várom az ötleteket...:))))

teller-cake írta...

Janka: köszi! :)
Marisz: köszönöm és szerintem Neked is menne! ;-))
Mági ölellek én is, sokszor! :))))
HetiMenü: cserébe, amiért tavaly még nem léteztem ilyen formán, utánanézek, hogy kicsoda vagy micsoda ez a bizonyos Hot Valaki (????) és kigondolok néhány tippet Neked! Rendicsek? ;-)

trollanyu írta...

Ez is profi nagyon:) Még nem láttam pókember fej tortát, de nagyon jó, a kis pók meg nagyon cuki. Hál istennek az én gyerekeim már kinőttek ebből a figurális torta korszakból, de a kislányomnak még vannak meghökkentő ötletei:)

Muskátli Büfé írta...

óóóóóóóóó, ha negyed ilyen ügyes lehetnék .... nagy grat!!!!

Erika írta...

Milyen ügyes vagy! Ha én tudnék így...

Hankka írta...

Milyen ötletesen megoldottad, nagyon szép lett! :)

teller-cake írta...

Köszi mindenkinek, örülök, hogy tetszett! :)))

heti menük írta...

Te Drága Bloggerínám! Most olvastam a gmail fiókomat (amit havonta egyszer nézek meg, mert a másodlagos e-mail címemre érkező leveleket olvasom minden nap), ahol az itt megpendített Hot Wheels torta ötletén gondolkodsz! Hatalmas köszönet küldve Neked érte! Hot Wheels-es kisautói vannak a kisfiamnak, szerintem innen jött az ötlete, hogy milyen tortát szeretne. De csak akkor gondolkodj ezen a tortán, ha tényleg nincs más teendőd! Nem várhatom el tőled, hogy az én kisfiamnak (az anyukája helyett) tortát "alkoss"...