2015. június 2., kedd

Sudoku torta kis csavarral :-)


Nagynéném nagy sudoku-fejtő, imádja ezt a logikát fejlesztő számrejtvényt. Unokahúgom így kitalálta, hogy a közelgő, 60. szülinapjára készítsek egy sudoku tortát, amit meg is kell fejtenie. 

Maga a torta egy nagy felületű, de alacsony torta volt vékony piskótalapokkal, hogy minél nagyobb számokat lehessen rárakni, de maga a torta mégse legyen hatalmas. A belseje étcsokoládés-ribizlis-szedres volt, a belinkelt recept alapján. A tetejét könnyű, főtt krémmel vontam be, hogy leburkolhassam házi fondanttal.

Az oldalait csak úgy bekenegettem kócosan habbal, mert tudtam, hogy a gyerekek úgyis belenyúlkálnak majd - de persze először én a kocsiban, kiszálláskor.... :-DD


Tervezéskor ugrott be, hogy úgy kellene csinálni, hogy legyen rajta egy 60-as szám valahol. De ez csak úgy volt megoldható, ha nem 1-9, hanem 0-8 között szerepelnek rajta a számok. Így kerestem egy olyan feladványt, ahol egymás mellett meg volt adva a 7 és az 1es szám és mindegyikből levonva egyet, kijött a 6 és 0. Így jártam el a többi megadott számmal is és....

...hát nem kicsit zavartam vele össze az amúgy is zavarban lévő ünnepeltet. :-))) Zötyögős kezdet után azonban prímán megoldotta a rejtvényt - egy ételfesték filctollal -  30 ember biztatása mellett, akik nagyon szerettek volna már enni a tortából. :-DD

Isten éltessen Kati még egyszer!!! :-))

Ennyi maradt belőle.... :-)))

13 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Nem semmi vagy! Ez a kiszámolós nagy ötlet, bár segítségképpen tudták, hány éves az ünnepelt :)))

Süni írta...

Nagyon jópofa lett! :)

Katalin írta...

Nagyon ötletes! Én is nagyon szeretem ezt a játékot, ha van szabadidőm, szívesen fejtegetem :-) Látom, az ünnepelt már meg is fejtette a feladványát :-)

Luca írta...

Szuper lett a torta. Az ötlet meg szenzációs....

lezsik írta...

Hát ez nagyon jó ötlet és tökéletes kivitelezés! :)

marisz57 írta...

Zsuzsa, hogy neked milyen csavaros eszed van! Zseniális az ötlet is, meg a kivitelezés is! :)

Katrabonc írta...

Tényleg nagyon szupi lett a torta, Zsuzsó, és a maradék darabka már másnap reggel elfogyott:) köszi szépen még egyszer!!!puszik

Ani írta...

Nagyon tetszik! Hiába, az igazi ajándék mindig személyre szabott. Gratulálok a kivitelezéshez is.

Ani írta...

Fura, azt hittem, már regisztráltam rendszeres olvasóként. Mégse jöttek a linkek. Hát persze, mert csak most regisztráltam.Nagyon teteszik a blog. korsocska.blogspot.hu

teller-cake írta...

Haboska: minden a 60-as számról szólt, így muszáj volt odabiggyeszteni valahogy... :-DD
Süni: köszönöm! :-)
Katalin: nagy volt a nyomás szegényen, hogy igyekezzen, de sikerült! :-))
Luca: köszike! <3

teller-cake írta...

Lezsik: Köszönöm!!!
Marisz: :-DDD, aranyos vagy, az ilyenekre tényleg nagyon rápörög az agyam.... :-))
Katrabonc: bármikor, mindig, szívesen!!! De legközelebb azért több számot teszek rá...... :-))))

teller-cake írta...

Kedves Ani! Köszöntetek nálam és köszönet a bizalmadért! Örülök ha tetszenek a sütögetéseim, én is felkeresem a blogodat, hogy megismerhesselek. :-) Zs.

Gerdi írta...

Problémamegoldás terén verhetetlen vagy! Akárcsak a kivitelezésben! :-)