2012. november 30., péntek

Diótorta Villám McQueennel, betűnyomdázással és Télapó-ajándékkal:))


Rögtön Dina Verdás-Barbies sztorija ugrott be amikor nekiláttam ennek a tortának. Bloggertársnőm azt ecsetelte nemrég, hogy mennyire elcsépelt már ez a két téma (is) és alig lehet benne valami újat mutatni. Na hát ezzel én is így vagyok, de a gyerekek kívánságát azért lehetetlen figyelmen kívül hagyni...:) 
Még szerencse, hogy a múltkori, bécsi látogatásunkon kemény 6 Euróért megleptem magam egy sütinyomda-készlettel. Imádom!! Tükörírásban vannak rajta a betűk és számok, valamint néhány karakter. Csak össze kell pattintani a betűket a megfelelő sorrendben és kezdődhet a nyomdázás! Persze nem is én lennék ha süti helyett nem marcipánon próbáltam volna ki először! :))) Egyetlen szépséghibája, hogy ékezetes betűk nincsenek benne, de hát mit számít ez egy olyan valakinek, aki eddig a gyerekek mágneses betűkészlete segítségével készítette a marcipán-betűket... :-DDD 

Összefoglalva tehát a torta: főtt diókrémmel töltött diós piskóta, marcipánlap borítás (rajta betűnyomdázás és némi aranyzselé), marcipánból-krémből egy Villám McQueen síkbeli figura, oldalán fél diószemek. Nyilván ez sem a legeredetibb verzió, de az enyém és isteni finom volt! :)


Végül, de nem utolsó sorban hadd mutassam meg idei első /és persze lehet, hogy egyben utolsó :-D/ Mikulás-ajándékomat, amit Vikvi küldött Éva Télapó-játékának keretében. Nagyon hasznos kis csomagot kaptam, lesz mivel sütkéreznem, szórakoznom lánykáimmal. Köszönöm szépen! :)


22 megjegyzés:

heti menük írta...

Vaúúú és Tyűűű!!! Nagyon klassz lett a tortád! Minden kisfiú álma! Tényleg tök jó ez a bécsi szerzemény! Fel lehet vele dobni (az amúgy is szuper:)) tortát! Gratula:)))

Györgyi írta...

Nekem nagyon tetszik:))) Nagyon szupi tortácska! Főleg, hogy diótorta bújik meg mögötte:)

Zsuzska írta...

Nagyon tetszik nekem is, imádnám a diós krémmel! És tényleg biztos minden kisfiút levenne a lábáról! :-)

Judóca írta...

Még hogy nem a legeredetibb.......szuper jó!!!!!!!!

Luca írta...

Ámulok és bámulok, valami nagyon szuper lett. Az izét meg elképzelem hozzá, imádjuk a dió tortát. Illetve minden diós dolgot.

lezsik írta...

egy szelet nem maradt belőle? vevő lennék rá, imádom a diós sütiket :)

Katrabonc írta...

Hű, de jól néz ki:) Tetszik a feliratozás, pláne, hogy ilyen hanyag tapétázás formában dobtad fel a tortára:) gondolom nem tudtad megállni, hogy ne csak egyszer nyomd bele a vadiúj kis nyomdát és elkapott a hév:)Nagyon trendi!

Katrabonc írta...

Bocs, de mégegy megjegyzés: megtaláltam a Tchibo honlapján ezt a nyomdát, amit otthon is meg lehet rendelni, nem kell érte Bécsig menni (úgy értem, de azért gyertek máskor is:),csak a többieknek segítségképpen írom, meg nagy Tchibo-őrült vagyok
https://www.tchibo.hu/Advent-kave-suetemeny-hangulatos-dekoracio-t400010892.html?cs=1

teller-cake írta...

HetiMenü: köszi!:) Olyan nehezen költök magamra, de ezt nem hagyhattam ott...:)

Janka: hiába, egy fincsi diótorta mindent visz nálam is! :)

Zsuzska: akkor küldök is Neked egy virtuális szeletet...nyithatod az ablakot!

Judóca: köszi!! Jól esik, hogy így tetszik!

Luca: köszi Neked is! :)

Lezsik: hát sajnos már csak a virtuális szeleteket osztogathatom...de azt küldhetek Neked is...megy már...:)))

Katrabonc: köszi a bókot és igen, tényleg nem bírtam magammal a nyomdázásnál, talán ezért is sikerült olyan jól...:)) Remélem észrevetted, hogy a motorháztetőn és az oldalán is nyomdáztam! Na és köszi a hasznos infót, biztosan sokakat érdekel! Puszi Nektek! :-X

trollanyu írta...

Szuper lett, nagyon ötletes ez a nyomdázós megoldás, még nem láttam ilyet:) Diókrémes tortáért most mit nem adnék:)Szép adventi készülődést kívánok a lánykáiddal:)

Hankka írta...

Szuper a torta, kis keresztfiam nagy kedvence Villám Mcquenn, neki is nagyon tetszene! :) Nagyon mutatós a feliratozás ezzel a sütinyomda-készlettel! :)

Erzsébet " Lizi írta...

Hát ez a torta nem semmi,Villám Mcqueen újragondolva,sehol nem láttam még hasonlót sem.
Igazán egyedit alkottál megint!Szuper ez a betűnyomda!

HajniZoli írta...

Újat mutattál a betűnyomdáddal:-) nagyon vagány tortát készítettél!

Gerdi írta...

Nagyon szép a torta, a feliratok különlegessé teszik. Az, hogy diós, meg csak hab a tortán:-)

teller-cake írta...

Köszi lányok, örülök, hogy mindenkinek tetszik a nyomdázás, így már triplán megérte meglepni magam vele! ;-))

Muskátli Büfé írta...

Váááááááááááááááá - ez jó. És szép. És finom is.

Dina írta...

Ehhe, VERDAAAA! :D De rég láttam! :DD Igen, igen, kihívás újat alkotni belőle, neked tök jól sikerült! :)) Ja, és figyeled? Esik a hó! :)) Boldog Adventi készülődést! :)

teller-cake írta...

MuskátliBüfé: köszi! ;-))
Dina: örülök, hogy így látod! :)) Itt sajna még nem esik, de reggelre már ígérik...:))

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon jó lett , remekül megoldottad. Szuper a nyomda és ötleteid még szuperebbek!!

Édes történetek írta...

Azt a mindenit..... Azért ez tényleg nem semmi!!! Szuper ügyes vagy!!!

teller-cake írta...

Mónika, Szilvi, köszönöm! :)

Kati írta...

De aranyos ez is:) Érdekes lett attól a nyomdázástól:) És gratula a Miku ajándékhoz:)