2012. május 18., péntek

Babatorta készítés Évi barátnőmnek :-)


Évi barátnőmnek már régóta megígértem, hogy készítek egy bejegyzést a babatorta készítésről, mert egy ilyen meglepetést szeretne készíteni kislánya szülinapjára. Kreáltam ezért egy kisebb babatortát és fázisfotók segítségével próbáltam megörökíteni a készítés módját és különböző díszítési lehetőségeket. Remélem, hogy segíteni tudtam és nem zavartam össze végképp minden tervet!

1. A piskótalapok töltése:
Kétféle módon szoktam elkészíteni a babához a piskótalapokat, vagy sütök egy kisebb és egy nagyobb átmérőjű tortát és azokat vágom lapokra (kérdésedre válaszolva: igen, felülre jó lesz a kuglóf forma!), vagy sütök két nagy piskótalapot, amiből különböző méretű köröket vágok ki. Az alsó 3-4 lap egyforma átmérőjű, aztán késsel egyre kisebbre faragom a köröket. A baba csípőjének magasságáig szoktam tölteni, aztán hagyom egy jó fél napot a hűtőben összehűlni a lapokat. (Ez fontos, mert magas és ezért ingatag egy ilyen torta frissen) Ha összekötöttek a rétegek késsel kifaragom a baba helyét a tortában, beleállítom, majd a maradék krémmel és a faragásból maradt piskótákkal befejezem a tortát a baba derekáig. (Lehet ezt olyan "puncsgolyószerűen" is, tehát kicsit összegyurmázva a krémet a piskótával.)


2. Díszítés vajkrémmel:
A legegyszerűbb díszítési mód ha a töltelékként használt vajkrémmel, főtt krémmel vonjuk be a babát. Ha szépen formáztuk meg az alakot és egyenletesen tudjuk bekenni a "szoknya" felületét, akkor ügyes díszítéssel és kiegészítőkkel ilyen egyszerűen is elkészíthetjük a tortát. Papírból nyomótölcsért tekerhetünk, ennek segítségével mintákat is nyomhatunk a krémből. Színes cukorgyöngyökkel vagy virágokkal színesebbé tehetjük az összhatást. Én most gesztenyekrémet használtam, amit akár meg is színezhettem volna pár csepp piros festékkel és így bevonva a tortát rózsaszín "szoknyát" kaptam volna. 
A baba felsőtestét szintén nyomótölcsérből díszíthetjük krémmel vagy a tortába helyezés előtt becsavarhatjuk alufóliába - ezüst színű felsőrészt kapva így.

3. Díszítés tojáshabbal:
 Ezzel a módszerrel habos-babos ruhájú babát készíthetünk. A habhoz 4 tojásfehérjét elkeverünk 25 dkg porcukorral egy edényben. Egy másik nagyobb edényben felteszünk egy kis vizet forralni és erre ráhelyezzük a tojásfehérjés tálat. Így, gőz felett mixerrel addig keverjük a tojásokat, míg fényes, sűrű habot nem kapunk, amiben meglátszik a keverőlapát által vájt nyom. (Ételfestéket csepegtetve hozzá meg is színezhetjük a habot) A habot még melegen csillagcsöves nyomózsákba tesszük (erre az eszközre feltétlenül szükség van) és bevonjuk vele a tortát.
Én mindig felosztom függőleges sávokra a tortát és egyszerre csak egy sávot díszítek alulról felfelé. Nyomok alulra egy hullámos mintát aztán kicsit takarással rá a következőt és így tovább...
Az így díszített szoknya is tovább dekorálható még színes kiegészítőkkel és a baba felső testét is bevonhatjuk vele. A maradék habot még szabadon felhasználhatjuk díszítésre a fantáziánk szerint.

4. Díszítés tejszínhabbal:
Utólag jutott eszembe - így erről nincsenek fotók - de a tojáshabhoz hasonlóan tejszínhabbal is be lehet vonni a tortát. Fixálót mindenképpen használni kell hozzá, de látványra ugyanolyan habos-babos torta készíthető így, mint az előző pontban. Csak a tartósság rövidebb így, bár egy ilyen szülinapi torta amúgy sem hosszú életű... :-) Sajnálják ugyan a kislányok megvágni, de a babához csak így lehet hozzájutni!!! :-)))

5. Díszítés csokoládéval:
Miután szépen körbekentük a "szoknyát" krémmel és hűtőben dermesztettük már egy ideig, gőz fölött egy evőkanál étolajjal felolvasztott tortabevonóval is leönthetjük a tortát. Ha rózsaszínre vagy sárgára színezett vajkrémmel, vagy ez előző pontban bemutatott tojáshabbal díszítjük, így is vidám hatást érhetünk el.

6. Díszítés marcipánnal:
A krémmel szépen bevont, lehűtött tortát bevonhatjuk marcipánnal is. Ehhez a boltban vásárolt nyers színű vagy színes marcipánmasszát porcukor segítségével kinyújtjuk akkorára, hogy befedje az egész tortát. A befedéshez természetesen a babát ki kell venni a tortából, de a lyuk a helyének már legyen meg. Nyújtófára tekerjük a marcipánlapot és beborítjuk vele a tortát. Addig igazgatjuk. míg az egészet szépen be nem fedi. A felesleges, túlnyúló részeket levágjuk és krémmel vagy habbal díszítjük a tortát. 
Szerintem ez a legnehezebb verzió, mert a marcipánnal való szép burkoláshoz kell a gyakorlat. De ez persze nem jelenti azt, hogy ne sikerülhetne elsőre! :-)


Hát Évi, remélem, hogy hasznos segítség voltam és láthatom majd a végeredményt! Keressél bátran ha lenne még kérdésed, biztos vagyok benne hogy gyönyörű tortája lesz Rékának! A legfontosabb úgy is az lesz benne, hogy Te magad készítetted szívvel-lélekkel!! :-)))
Boldog szülinapot Réka!

9 megjegyzés:

marisz57 írta...

Gyönyörűséges az összes babatortád! Nagyon ügyesen bánsz a kinyomócsővel, nekem ez a fajta díszítés nem megy. És nagyon ötletes, amelyiknek csokival van leöntve a szoknyája.

Katalin írta...

Most komoly? ripszropsz öszzedobsz gyorsan három babásat, hogy segíts elmagyarázni a barátnődnek?
dobtam egy hátast, mikor megláttam (Évi is)
csoda vagy

Katalin írta...

vagy négyet



és csak azért, hogy mindet megmutasd
:)))*

teller-cake írta...

Marisz: köszi szépen, egyébként nekem is a csokis szoknyájú a kedvencem, mert mi nem szeretjük túlzottan a tojáshabot+azt a kislányomnak csináltam! :-)

Kati: rászántam egy szabad délutánt ugyan, de egyrészt már régen megígértem, másrészt jól szórakoztam vele! (Egy torta készült csak, azt díszítettem újra és újra+előszedtem néhány régi fotót) Természetesen kárba nem ment semmi, eltüntettük gyorsan a potya tortát... :-)

heti menük írta...

Nem csak a barátnődnek segítettél ezzel a részletes leírással, hanem minden kislányos anyukának (így nekem is!). Eddig csak ábrándos szemekkel néztem a gyönyörűbbnél gyönyörűbb babatorta recepteket és azt gondoltam, hogy csak profi cukrász eszközökkel lehet ilyen szépet alkotni. De nem! Bár a kisebbik lányom szülinapja csak decemberben lesz, tuti ilyen tortát kap tőlem! Már előre látom a nagy mosolyt a kicsi száján:)

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon szépek lettek! Átdobhatnál nekem is egy kis potya-tortát.! A tündéres lett a kedvencem!

Éva írta...

Csak azt tudom mondani hogy nagyon ügyes vagy! Nem is mernék hozzáfogni. Ahogy olvasom is belefáradok hát még ha elkezdeném. Csodállak továbbra is mint a többi ügyes kezű torta készítős blogtulajt. Nekem maradnak az egyszerűen kivitelezhető torták készítése!

Zsuzska írta...

Nagyon szép lett! Nekem is a tündéres a kedvencem! :-)

teller-cake írta...

Heti Menü: örülök, hogy segíthettem és remélem láthatom majd a műved! :-)
Móni: küldöm a virtuális potya-tortát, nyisd az ablakot!!
Éva: köszi szépen!
Zsuzsa: úgy látszik a tündéres vitte a pálmát! :-)