2012. november 24., szombat

1. blogszületésnapom gyertya-tortával & sorsolással :)


Pontosan ma egy éve hoztam létre a blogomat és tettem fel az első bejegyzésemet. Már hosszú évek óta hobbim a tortasütés, de az internetezés nemigazán érintett meg. Aztán rátaláltam Pixie blogjára, a Jépatojtavan-ra, és azon is a Süss!Alkoss!Díszíts! (SAD) játék 2. fordulójának kiírására. Ennek ösztönzésére hoztam létre ezt a blogot.
A kezdeti döcögést követően soha nem remélt számokat sikerült elérnem az egy év alatt: 135 bejegyzést tettem fel, 93 rendszeres olvasóm lett, és közelít a 30.000-hez a blogomra kattintások száma. :)
Azonban minden számnál többet jelent az 1110db megjegyzés, amit  83 különböző személytől kaptam az egy év alatt. A legfontosabbak ezek a kedves, bátorító és építő jellegű hozzászólások számomra. Köszönöm mindenkinek a támogatást és hogy érdemesnek tartanak arra, hogy megtekintsék, véleményezzék a munkáimat! :)

A képeken szereplő gyertya formájú csokoládétortát fogyasztottuk el kis családommal ennek a napnak a tiszteletére. :)

Most pedig jöjjön a beígért nyereménysorsolás:
Mint már korábban írtam, 3 kategóriában szeretnék egy-egy kis ajándékot kisorsolni (A sorsolási bizottság tagjai: Veronika és Petra lánykáim, a sorsolás módja pedig az ő kezecskéjük.:)):

1. Kategória:
Ebben a kalapban 93 név szerepelt, a rendszeres olvasóim. ÉS A NYERTES:

Kihúzta Petra a saját nevét! :-DD
Petra, a Reformkori konyha blog írója. Nyereménye egy régi ételeket tartalmazó szakácskönyv, valamint egy szép képekkel tarkított tortás receptgyűjtemény. Szívből gratulálok! :)


2. Kategória:
Itt 83 név szerepelt, ők legalább egyszer megjegyzést hagytak nálam. ÉS A NYERTES:


Kati, a Makacska konyhája blog írója. Nyereménye egy sváb recepteket tartalmazó receptes könyv. (Én is a benne szereplő sütiken, ételeken nőttem fel, hiszen apai nagyszüleim is svábok erős hagyományőrzéssel.) Szívből gratulálok! :)
3. Kategória:
Itt 10 név szerepelt, ők hagyták a legtöbb megjegyzést nálam: Mónika, Judóca, HetiMenü, Marisz, Kati, Katalin, Hankka, Trollanyu, Janka, Flóra . Köszönöm nekik a sok hozzászólást! :) ÉS A NYERTES:


A HetiMenü blog írónője. Nyereménye pedig egy Tupperware-hablabda, amellyel könnyedén lehet süteményeket, ételeket díszíteni. Szívből gratulálok! :)

Köszönöm mindenkinek a figyelmet és gratulálok a nyerteseknek! A három kisorsolt személlyel felveszem a kapcsolatot e-mailben. 
Szép napot mindenkinek! :)

36 megjegyzés:

Erzsébet " Lizi írta...

Boldog Első születésnapot! és kívánok még nagyon sokat! Továbbra is örvendeztess bennünket a csodás tortáiddal,kreativitásoddal és a jobbnál jobb receptekkel!!!!!!
A nyerteseknek GRATULÁLOK!

Kati írta...

Nagy - nagy gratula neked a blogszülinaphoz, és a sok - sok szép tortához, közöttük a maihoz is:) Igazán ide illő:)
Köszönöm szépen a nyereményemet, és gratulálok a többi nyertesnek is:)

Névtelen írta...

Boldog blogszülinapot! Csak így tovább, én nagyon szeretem olvasgatni a blogodat!:) És ez a torta is találó, nagyon tetszik!:)
Gratulálok a nyerteseknek!

Györgyi írta...

Boldog blogszülinapot kívánok és még nagyon de nagyon sok szép bejegyzést! Szuper csini tortácskával ünneplitek:) Gratula a szerencsés nyerteseknek!

Hobbychef írta...

Boldog blog szülinapot, további örömteli blogolást, s sok látogatót kívánok.

Anazar írta...

Nagyon Boldog Születésnapot!! Pompás szülinapi torta!

Marcsi írta...

Gratulálok a nyerteseknek !!!
!

Ditka írta...

Boldog blog szülinapot! A gyertya kivülről, belülről nagyon jól néz ki.

Zsuzska írta...

Nagyon boldog blogszülinapot!! Csodás a gyertyatorta, nagyon tetszik!!

tejszínhab írta...

Boldog első szülinapot! Nagyon kreatív tortát álmodtál meg, és a nyereményeket is jól kifundáltad. Kár hogy én nem nyertem, de talán majd legközelebb hihihi:)

Blogkonyha írta...

Nagyon találó a torta! Ötletes! Boldog szülinapot a blogodnak! :o)

teller-cake írta...

Köszönöm a kedvességeteket!! :)

Muskátli Büfé írta...

Boldog születésnapot!

Hankka írta...

Boldog-boldog blogszülinapot, írd továbbra is töretlen lelkesedéssel és leld örömödet benne! :) Gratulálok a nyerteseknek, és igazán méltó kis tortával ünnepeltetek! :)

HajniZoli írta...

Boldog blogszülinapot és még sok finom recepttel örvendeztess meg minket!:-)

Sovany Csongor írta...

Boldog blogszületésnapot! :D

lezsik írta...

Gratulálok a nyerteseknek! És csak így tovább a bloggal. Remélem még sok-sok szülinapot ünnepelhet!

Jámborné Budai Mónika írta...

Boldog blog szülinapot. gratulálok a nyerteseknek:))

Petra írta...

Isten éltessen blogszülinapod alakalmából. Remélem sokáig örömöd leled még a blogírásban a mi örömünkre is! Az ajándéknak nagyon örülök, és nagy puszit küldök Petra druszámnak. :)))))

teller-cake írta...

Köszönöm mindenkinek, hogy velem örültök! :))

Katalin írta...

Boldog blogszülinapot:)))***

Gerdi írta...

Még sok-sok blogszülinapot kívánok!
Férjem rácsodálkozott a gyertyára, hogy ez torta? Nagyon szép lett, és ötletes! Jövőre 2 gyertyatorta lesz?

teller-cake írta...

Katalin: köszönöm!;-))
Gerdi: hát, ezen még nem gondolkoztam, de lehet! :) Köszi Neked és a Párodnak is! :))

Édes történetek írta...

Nagyon jó lett a torta!!! Boldogblogszülinapot:)!

heti menük írta...

Boldog Blog-Szülinapot! Igen egyedi tortával lepted meg magad és minket is:) Nagyon tetszik! A nyereményt pedig nagyon KÖSZÖNÖM!!!! Még egy picit meg is könnyeztem, annyira jó érzés nyerni tőled valamit! Mit valamit?! Egy ilyen szuper Tupperes habladbát! Igazán nagy hasznát fogom venni! Még egyszer nagyon KÖSZÖNÖM!!!!:)

teller-cake írta...

Szilvi: köszi! :)
HetiMenü: nagyon szívesen, örülök ha örömet okozhattam! :))) De most már írd meg a címedet, hogy mehessek a postára! :)

Judóca írta...

Gratula a nyerteseknek!!!:)))

M@rti írta...

Sok boldog - tortákban gazdag - szülinapot kívánok! :-)

Éva írta...

Gratulálok blogszülinapod alkalmából. További sok sikert kívánok sok szeretettel!Aranyos a torta! A nyerteseknek gratulálok!

Dina írta...

Boldogat! Így tovább! :)

Hani írta...

Boldog blogszülinapot kívánok, majdnem egyidősek vagyunk :-)! Nagyon klassz tortát készítettél! Gratulálok a nyerteseknek!

teller-cake írta...

Köszönöm a jókívánságokat Lányok!! :)))

marisz57 írta...

Gratulálok a blogszülinapod alkalmából és további sikeres blogolást kívánok sok bejegyzéssel, sok olvasóval és sok hozzászólással!
Az ünnepi tortád pedig nagyon ötletes és jól sikerült, bizonyára finom volt!
A nyerteseknek szívből gratulálok!

teller-cake írta...

Köszönöm! :))

Millye írta...

NAgyon ötletes és mutatós lett a gyertya torta! :) Boldog 1. blogszülinapot

teller-cake írta...

Köszönöm! És a látogatásodat is! :)