2012. március 9., péntek

Őszibarack Piroska kosarába


Nagyobbik lányom az idei farsangra Piroskának öltözött be az óvodában. Kitalálta, hogy a kosarából pogácsát, málnaszörpöt és Túró Rudit szeretne osztogatni a gyerekeknek. A Túró Rudiról nagy nehezen lebeszéltem, hiszen annak nem tenne túl jót ha egész nap a kosarában tartogatná - nem is beszélve a saját és a többiek jelmezének esetleges összecsokizásáról! Nehezen nyugodott bele de aztán csak sikerült elterelnem. Ezután mindenképpen valami színes süteményt szeretett volna, így jutottunk el az őszibarackhoz. Színes, nem maszatol és előre el lehet készíteni. Évekkel ezelőtt sütöttem ilyen süteményt még otthon, hiányzott is Anyukám segítsége a golyók kivájásakor és Tesómé a színezéskor. Még a füle is zöld volt amikor festettünk! :-)


Hozzávalók:

15dkg zsír
20dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
2 tojás
45dkg liszt
késhegynyi szódabikarbóna
1 üveg keserűmandula aroma
Málnaszörp 
Egy-két csepp piros festék (el is hagyható)
Töltelékhez: lekvár, kakaópor, csokoládé, ízlés szerint porcukor, rum vagy bonbonmeggy aroma

A zsírt a porcukorral és a tojásokkal habosra kevertem, majd ment bele a citrom héja és leve. Hozzáadtam a lisztet a szódabikarbónával és gyors mozdulatokkal lágy, linzer jellegű tésztát gyúrtam. A tésztából dió nagyságú golyókat formáztam egy papírral fedett sütőlemezre. 180 fokon 15-20 percig tartott a sütés. A tésztagömbök alját még melegen egy kiskanál segítségével kivájtam (ha kihűl, könnyebben törik!). A kikapart tésztamorzsához baracklekvárt, kakaót és csokit gyúrtam, közben kóstolgattam-olyannak kell lennie mint a puncsgolyónak, csak lágyabbnak. Ezzel a töltelékkel töltöttem össze kettesével a félgömböket. Az így kapott barack forma egyik oldalát keserűmandula aromával, a másikat pedig egy csepp piros festékkel felerősített málnaszörppel kentem meg ecset segítségével. Végül kristálycukorba forgattam a barackokat a hamvas hatás érdekében.

6 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Na ez aztán a macerás recept,de milyen finom!!!
Nagyon jól sikerültek,szinte érzem az ízét:))

teller-cake írta...

Küldök egy virtuális darabot! :-)

Sovány Lénárd írta...

Ezt imádom én is!

teller-cake írta...

:-)

Emi írta...

Jaj de régen nem ettem ilyen barackot! Nagyon szeretem. És gyönyörű szépek lettek!

teller-cake írta...

Köszi Emi! :-)