2012. március 12., hétfő

Zuccotto Pimpa figurával


Közös családi köszöntésre sütöttem nemrég egy zuccottot, vagyis firenzei krémtortát. Keresztlányom névnapját, valamint nővérem és sógorom születésnapját köszöntöttük többek között ezzel a nyalánksággal. A torta ízvilága inkább a szülőknek, míg a rajta lévő figura természetesen Lívikének szólt. Pimpa az egyik kedvenc mesefigurája a Kisvakond mellett, de mivel vakond nemrég készült nálam, most a Pimpánál döntöttem.
Maga a torta egy remek desszert Olaszországból, ahol ismereteim szerint tökformájú speciális edényben készítik, innen ered a neve is: zuccotto, vagyis tököcske. Én egy félgömb alakú tálat használtam a formázáshoz, ugyanúgy mint nemrég a csokoládés narancsbombánál.
Isten éltessen még egyszer Lívi, Judit, Nándi! :-)


Hozzávalók:

Tészta:
3 tojásból egy szögletes piskótalap
3 evőkanál mandulalikőr

Kávékrém:
2 kávéskanál kávéaroma, vagy erős feketekávé
3 dl tejszín
12g zselatinfix
50 g reszelt étcsokoládé

Csokikrém:
2 dl tejszín
100 g étcsokoládé
1 evőkanál olaj
3 evőkanál mandulalikőr
10g zselatinfix

Díszítés:
2 dl tejszín
10 g zselatinfix
2 kávéskanál kávéaroma, vagy erős feketekávé
2 evőkanál pirított mandula

A piskótát háromszög alakúra szabdaltam és ezekkel kibéleltem egy follpackkal borított félgömb alakú tálat. A tésztát meglocsolgattam mandulalikőrrel. A kávékrémhez a tejszínt lágy habbá vertem, belekevertem a zselatinfixet és így kevertem a kívánt keménységűre. Ekkor belevegyítettem a kávét és a reszelt csokit-ezzel körkörösen beborítottam a tálban a piskótát úgy, hogy középen maradjon egy "fészek" a csokikrémnek.  A csokikrémhez a tejszínt szintén lágy habbá vertem, aztán ment bele a zselatinfix majd az olajjal megolvasztott étcsoki és a likőr. Ez a krém került a kávékrém közepén kialakított "fészekbe" A tetejét, ami aztán az alja lett, beborítottam a maradék piskótával. Pár órára hűtőbe tettem, majd kiborítottam egy tálra. A díszítéshez szánt tejszínt szintén habbá vertem a fixxel és a kávéval és ezzel bevontam a tortát. Egy evőkanál mandulát forró vízbe áztattam, leszedtem a héját, vékony szeletekre vágtam és egy kis serpenyőben megpirítottam. A mandula darabkákkal és a maradék tejszínhabbal díszítettem a tortát.


13 megjegyzés:

  1. Nagyon szép tortát csináltál, de látom volt segítséged is ! Nagyon finom lehetett! Ünnepelteknek minden jót kívánok !

    VálaszTörlés
  2. Nagyon klassz lett!!! Nem is ismerem pimpa figurát,valami új mese?

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett, ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flóra: köszi! :-)
      Móni: ez egy régi mese, gyerekkoromban volt mindig az esti mesék között. Pimpa egy nagy, pettyes, kövér kutya (én mindig nyúlnak hittem a hosszú fülei miatt:-)) aki mindig oldalt lógatta a nyelvét és gazdájáról, Armandoról szól a mese. Tesóméknak megvan egy halom mese DVD-jük Pimpáról, akit mindkét gyerek nagyon szeret.:-)

      Törlés
  4. Van egy díjam a számodra!...gyere csak át:))

    VálaszTörlés
  5. Jól néz ki és a leírásból ítélve biztosan nagyon fincsi is lehet:)))

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok és megyek hozzád Móni! :-)

    VálaszTörlés
  7. Tényleg szép és finom volt!!!
    Bár Livike azóta is sérelmezi, hogy a Pimpának Vercsike leharapta a fülét :)!
    Úgy látszik a cukrászgyerekeknek van merszük kostólgatni, aki meg csak hébe-hóba lát ilyen csodát -mer' béna a sütéshez a saját anyja -, annak egy marcipánfigura is féltve őrzött kincs :))):
    Pusza, J.

    VálaszTörlés