2012. június 20., szerda

Manhattan rolád & Zöldteás kosárkák SAD 6. fordulóra


Ismét véget ért egy  SAD (Süss!Alkoss!Díszíts!) forduló, amelynek a házigazdája most a Mandulasarok blog írója volt. A mostani forduló témája a következő volt : "teát vagy kávét?", vagyis tea vagy kávé felhasználásával kellett valamilyen édességet készíteni a résztvevőknek. Én nemes egyszerűséggel mindkét alapanyagból sütöttem valamit, hiszen nálunk úgy is minden pillanatok alatt elfogy. :-)
Kávéból az úgynevezett "Manhattan roládot" - ez egy kávés, fehér csokoládés sütemény - készítettem, amellyel már régóta szimpatizáltam az egyik sütis könyvemben.
Teából pedig "Zöldteás kosárkákat" sütöttem, amelynek tésztáját nagymamám receptjei közül a "Teatorta" megnevezésű sütemény alapján kreáltam.

Most a Manhattan rolád receptjét írom le, a kosárkákat majd később hozom.

Hozzávalók a tésztához:
3 tojás
10dkg cukor
6dkg liszt
1 evőkanál instant kávé

A krémhez:
2 evőkanál tej
6 dkg fehér csokoládé
2 evőkanál kávélikőr
6 dkg porcukor
9 dkg vaj

Díszítéshez:
Diónyi zöld és sötétbarna marcipán
Fehér-és étcsokoládé reszelék

A roládhoz a fehérjéket kemény habbá vertem, beleszórtam a cukrot és addig kevertem míg a cukor el nem olvadt. Ekkor belevegyítettem a tojássárgákat, majd egy falapát segítségével óvatosan hozzákevertem a liszttel elvegyített kávét. Sütőpapírra kentem és 180 fokon negyed óra alatt készre sütöttem. Még melegen leválasztottam a sütőpapírt és feltekertem a tésztát roládnak, úgy hagytam kihűlni.
A krémhez a tejet felforrósítottam és beleolvasztottam a fehér csokoládét és a kávélikőrt. Kihűtöttem és egy jó fél órára a hűtőbe tettem a keveréket. Utána a vajat felhabosítottam majd a  porcukorral könnyű krémet kevertem belőle. Hozzáadtam a fehér csokis, likőrös főzetet, majd ezzel a krémmel megtöltöttem és feltekertem a roládot. A maradék krémmel bevontam a külsejét, megszórtam a kétféle csokireszelékkel és zöld illetve barna marcipánt kávészemekké formázva díszítettem a süteményt.


9 megjegyzés:

heti menük írta...

Nagyon tetszik ez a recept! Még soha nem halottam a Manhattan roládról! Könnyen elkészíthetőnek és nagyon finomnak tűnik! Feltétlenül ki fogom próbálni:)

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon jól síkerült,guszták!!
Teakosárka receptje izgatja a fantáziámat,hát még a torta!!

teller-cake írta...

Köszi lányok! :-)

IsaBella írta...

Nagyon tetszik a recept, de már a zöld teás kosárkákat is nagyon várom! :)

Mági írta...

Nagyon gusztusosak és szépek! Nekem tökéletes ez a rolád:-)
Gratulálok, remek sütiket készítettél:-)

teller-cake írta...

Isabella, Mági, köszönöm! :-)

kamrapolc írta...

de jó, hogy vannak nagymama-receptek ;) helyesek a kis kosárkák ! :)

marisz57 írta...

Nagyon tetszik ez a rolád! Egyszer én is megsütöm.

teller-cake írta...

Kamrapolc: egyetértek, mamáim receptes füzetei az egyikei a legnagyobb kincseimnek! :-)
Marisz: köszönöm és remélem, hogy ízleni fog!