2012. december 10., hétfő

Címer-torta személyre szabva, 60. születésnapra


Apósomnak hétvégén volt a 60. születésnapja, amit fergeteges családi buli keretében ünnepeltünk meg. Már hónapokkal a nagy esemény előtt törtem a fejem, hogy milyen tortával is lephetném meg őt a nagy napon. Életének szerves része és szenvedélye a mezőgazdasági munka, de egy traktor-vagy kombájn-tortát nagyon elcsépeltnek tartottam. Aztán villany gyúlt az agyamban: megalkotom tortából az Ő 60 évének személyes címerét! Férjemnek is abszolút tetszett az ötlet, így együtt terveztük meg a címert. Életének 5 fontos részét jelenítettük meg a tortán:
  1. Család (egy kis családfa)
  2. Mezőgazdaság (kombájn a földeken és a munka hozadékai)
  3. Vallás (Evangélikus Egyházi jelképpel, mert apósom presbiter az egyházközösségükben)
  4. Hivatás (az OTP változásokon átesett logói, hiszen hosszú évekig, egészen a nyugdíjig ott dolgozott)
  5. Nagyszénás címere (lakóhelyük)
Ezen kívül fontosnak tartottuk még a nemzeti színek megjelenítését is a tortán.

Azt hiszem ennél személyesebb tortát nem készítettem még soha és meg is lett az alapos felkészülésnek az eredménye: sikerült nagyon meglepnünk és meghatnunk az ünnepeltet...:) Előre felkészültünk arra is, hogy nehezére esik majd megvágni a tortát, ezért a buli előtt gyorsan előhívattunk egy fotót a tortáról és keretbe tettük. Édesapám nyomta a kezébe és mondta neki:
"Na, ezt nézd, azt meg vágd!" :-DDD


A torta ízesítést tekintve két részből állt: a címer alsó része puncstorta volt: a hagyományos, rózsaszín-rumos puncstöltelékkel, lévén ez apósom kedvence. A felső rész málnás-tejszínes krémmel volt töltve csokoládés piskótalapok között. Az egész torta teteje egységesen és vékonyan be volt vonva egy kis főtt, puncs-pudingos könnyű krémmel is mert a tetején házi fondant volt, amit megolvasztana a tejszínhab. Az oldalán végig tejszínhabbal vontam be.
A torta méretei igen tekintélyesek voltak, 35cm széles és 60 cm hosszú! Még jó, hogy igazi tél van kint és a kamrában tudtam tartani a tortát, a hűtőmbe ugyanis sehogy sem fért volna be...:-D

A díszítőelemek nagy részét fondantból előre elkészítettem és lefestettem, hogy a már betöltött tortán ne kelljen annyit szöszmötölni. Azt meg külön szerettem is volna, ha a családfán mindenki megeheti a saját nevét. :))

Isten éltesse még nagyon sokáig az Apósomat!! :)))

19 megjegyzés:

Györgyi írta...

Óóóóó, Te Jó Ég!!!!Ekkora tortát és ennyi aprólékos kütyüvel!!!! Ez drágám egy cukrászüzemnek is kihívás lett volna:)Szerencsés ember az apósod:)Te meg mondom én, hogy nagyon ügyi vagy:)

Muskátli Büfé írta...

Boldog születésnapot Apósodnak! Nekem pedig egy hatalmas nagy gratula - a személyes ajándék gyönyörű kivitelezése

tejszínhab írta...

Azt a mindenit, ezt jól kifubdáltad! Remek az ötlet és a megvalósítás is! :)

Marka írta...

Ez eszméletlenül ötletes és nagyon szép torta lett! Minden apró részlet pontosan kidolgozva, csak gratulálni tudok hozzá!!!

heti menük írta...

Nagyon sok gyönyörű tortát alkottál már, de ez a torta viszi a pálmát! Ránéztem a képre, amelyen apósod látható és megkönnyeztem! Nagyon szép pillanat lehetett! Óriási gratula az ötletért, frenetikus! és hatalmas elismerés a gyönyörű kivitelezésért! 60. születésnapra nem tudnék maradandóbb, szeretetteljesebb dolgot elképzelni, alkotni! Nagyon ügyes vagy!:)))

Katrabonc írta...

Nagyon profi vagy, micsoda műremek:) Még jó, hogy tényleg lefényképeztétek, referencia anyagnak is kiváló!
Sok puszit küldünk Pali papának és boldog szülinapot kívánunk:)

Marcsi írta...

Drága kis Menyem még egyszer nagyon köszönöm a gyönyörű remekművet ami csodálatosan szép és finom. Hálás köszönet az egész családnak!!!!!

Luca írta...

Ez valami fantasztikusan gyönyörűséges! Isten éltesse apósodat.
Hihetetlenül ügyes vagy.

Hankka írta...

Nagyon-nagyon gyönyörűséges! Látszik, hogy szíved-lelked beleadtad, csodaszép lett! :) Isten éltesse apósodat sokáig erőben, egészségben! :)

lezsik írta...

Minden elismerésem a címer kitalálása, és elkészítése miatt. Nagyon szép és ötletes, megérte a ráfordított időt. Biztosan finom is volt. :)

HajniZoli írta...

Itt csak ámulok-bámulok! Nevezhetnél versenyre ezzel a tortával, fantasztikus!
Boldog szülinapot!

teller-cake írta...

Köszönöm mindenkinek, az ünnepelt nevében is! :)))

Erzsébet " Lizi írta...

Nem találok szavakat,a kreativitásod egyszerűen lenyűgöző! Igazán egyedi,és nagyon részletesen kidolgozott személyre szóló tortát készítettél Apósodnak!
Ha osztanának kreatív oszkár díjat,Neked adnám!!!!!

Judóca írta...

Húúúú ez nem semmi!!!!! nem találok szavakat!!!:)))) Igazi szülinapi meglepi már az ötlet is hát még a kivitelezés!!

teller-cake írta...

Lizi, Judóca, nagyon köszönöm, igazán kedvesek vagytok!! :)

marisz57 írta...

Hát ez gyönyörűséges remekmű! Nagyon jól "megfogtad" a lényegét a papa életének. Ötletes, ügyes és szép kivitelezés, dícséret jár érte.
Apósodat pedig isten éltesse sokáig!

teller-cake írta...

Köszönöm kedves Marisz!! :))

Millye írta...

Gyönyörű egyedi tortét készítettél ismét! Ez egy igazi ajándék volt apósodnak! :)

teller-cake írta...

Köszönöm Millye!! :))